Közelgő Események Itt Eger

Szeretettel végzett ingyenes szolgálat, a kapott szolgáltatás hálás elismerése a keresztény élet megkülönböztető jelei – hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter és Pál apostolok főünnepét megelőző vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében. Vertse Márta - Vatikán Az évközi tizenharmadik vasárnap evangéliumi szakaszát (vö. Mt 10, 37-42) magyarázva Ferenc pápa rámutatott Jézus erőteljes felhívására: a maga teljességében és habozás nélkül éljük meg az Úrhoz való csatlakozásunkat. Jézus azt kéri tanítványaitól, hogy vegyék komolyan az evangéliumi követelményeket, akkor is, amikor ez áldozatot és erőfeszítést igényel. Korrupció áll fenn, ha a hazaszeretet elé helyezzük a rokoni kötelékeket Az első igényes kérés, amelyet Jézus követőihez intéz az az, hogy az iránta való szeretetet helyezzük a családi érzelmek fölé – hangsúlyozta a pápa, idézve Máté evangéliumának sorait: "Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám".

Hotel

Mk 7, 8-13). A Jézus iránti igazi szeretet igényli a szülők, gyermekek iránti igazi szeretetet, de ha a családi érdekeket első helyre tesszük, az mindig téves útra vezet bennünket. Jézussal együtt hordozzuk keresztünket Azután Jézus ezt mondja tanítványainak: "Aki föl nem veszi keresztjét s nem követ engem, nem méltó hozzám". Azon az úton kell Jézust követni, amelyet Ő maga járt végig, anélkül, hogy mellékutakat keresett volna. Nincs igazi szeretet kereszt nélkül, vagyis személyesen kell megfizetnünk az igazi szeretet árát. Erre mutat példát olyan sok anyuka és apuka, akik olyan nagy áldozatokat hoznak gyermekeikért és valódi kereszteket hordoznak, mert szeretnek. Ha Jézussal együtt hordozzuk a keresztet, akkor nem kell félnünk, mert Ő mindig mellettünk áll, hogy támaszt nyújtson a legkeményebb megpróbáltatás idején is, hogy erőt és bátorságot adjon. Arra sincs szükség, hogy izgatottan megpróbáljuk megóvni életünket, félénk és önző magatartással. Akkor teljes az életünk, ha feláldozzuk önmagunkat az evangéliumért Jézus így figyelmeztet: "Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt".

  1. Közelgő események itt eger jobs
  2. Közelgő események itt eger systems
  3. Közelgő események itt ever had a dream
  4. Kereszt nélkül nincs igazi szeretet – a pápa Úrangyala imádsága - Vatican News
  1. Dr kuzsner józsef vélemények
  2. Férfi bőrkesztyű ar mor
  3. Kecske mit eszik e
  4. Extrem szex hu
Sat, 25 Dec 2021 18:39:24 +0000