Riverdale 3 Évad

Ezeknek nemhogy semmi köze egymáshoz, de még baromság is mind a kettő. Egyrészt itt van nekünk a rejtélyes Vízköpő király, aki egy interaktív játékot és az ostoba tiniket kihasználva sorra szolgáltatja nekünk a hullákat. Az ostoba tinik meg annak ellenére játszanak vele tovább, hogy közben sorra halnak meg az emberek és sorra bukkannak fel a gyilkos hajlamú önkéntesek, akik küldetés címszó alatt kezdenek öldökölni. A város meg tehetetlen módon nézi az egészet és nem tesznek ellene semmit. Ha mindez nem lenne elég, az évad végén szolgáltatott magyarázat csak még inkább ront a színvonalon. Nem hiszem el, hogy megint ugyanazt a sémát kaptuk és most lett hivatalosan elegem abból, hogy megint az egyik főszereplő egyik szülője a gonosztevő. Korábban panaszkodtam már erről, mert teljesen irreálisan hat számomra, hogy a városban lévő furcsaságokért mindig éppen a sorozat egyik főszereplőjének egyik szülője a felelős. Most nem az egyikük apját, hanem az egyikük anyját szedték elő és mikor benyögték, hogy Penelope áll a Vízköpő királyos játék mögött, akkor kínomban csak sóhajtozni tudtam.

6 rész

Előzetes

A harmadik évad ismét teljes 22 részes berendelést kapott, amit a második évadnál se értettem. Sőt, úgy gondolom, hogy ez lehet a problémák legnagyobb forrása. A Riverdale bőven elég lenne egy mid-season sorozatnak, 13 részes évadokkal, és akkor legalább egyetlen normális történet lenne és azt normálisan ki tudnák dolgozni. Igen, a "normális" szót ki kell emelnem többször, mert amit itt műveltek az nem normális. ( Jó, nem írom többször, hogy "normális", mert a végén még az idegeitekre megyek vele. ) Túl hosszú az évad és mivel nem tudják mivel kitölteni a részeket, így kapunk egy csomó felesleges történetszálat, amelyek össze-vissza futnak. Mindenki kavar mindenkivel és a végére egy olyan nagy katyvasz alakul ki, hogy abból aztán nem lehet reálisan kijönni. Itt sem sikerült. A harmadik évad színvonala alulmúlta az első kettőt és vitathatatlanul ez lett idáig a legrosszabb, mindjárt mondom, hogy miért. Kezdjük a két fő történetszállal, mert ahogy mondtam, túl hosszú az évad, és mivel nem tudták mivel kitölteni, így kapunk rögtön két fő történetszálat.

3 rész

  • Riverdale 3 évad 8 rész
  • Riverdale 3 évad 13 rész
  • Gta 4 torrent letöltés
  • Riverdale 3 évad 22
  • Orvos válaszol ingyen mp3
  • Riverdale 3 évad 3 rész indavideo
  • Egyedi puzzle
  • Riverdale 3 évad 19 rész
  • Riverdale 3 évad 5 rész
  • Élő végrendelet mint recordings

7 rész magyarul videa

riverdale 3 évad 4 rész

Vampire knight 3 évad 1 rész

Aztán a cukorkás drogról vagy mi a fenéről se feledkezzünk meg, aminek így utólag semmi jelentőséget nem tulajdonítottak, és így kérdezem: minek kellett ez a drogos történetszál ide? Ha a történet nem lehetne ostobább és irreálisabb, akkor ne féljünk, a karakterek ugyanerre a sorsra jutottak. Nagyjából mindenkit a porba tiportak és mindenki kifordult önmagából és nem tehetek róla, de mindegyikük idegesített a maga módján. Kezdjük azzal, hogy ugyebár elvileg 17 éves tinikről beszélünk, ezek meg mind úgy viselkedtek, mintha felnőttek lennének és mintha egy felnőtt életét élték volna. Nem mintha azt várnám, hogy mindig az iskolapadban üljenek, de ha tinikről szól a sorozat akkor legyenek tinik és nekik való gondokkal és problémákkal nézzenek szembe. Csak hogy érzékeltessem mennyire a porba tiporták a karaktereket, tessék. Archie megjárja a börtönt!! !, aztán elszökik a városból!! !, majd visszatér, hogy bokszoló legyen!! !, és végül kap Veronica-tól egy boksztermet!!!. Csak úgy. Mert hát tök életszerű és reális, hogy tinik egymást közt osztogatják az ingatlanokat és a vállalkozásokat.

21 rész magyar felirattal videa

Amerika időszámítása szerint október 10-én este startolt el világszerte a Riverdale 3. évada. Minden szerdán jelentkezik a közkedvelt sorozat egy újabb epizóddal a The CW-n, de a hivatalos megjelenés után 12 órával a Netflixen és a Sorozatbaráton is elérhető angolul a legújabb rész, magyar felirattal csak két-három nappal utána kerül fel a netre. Spoiler-veszély! A 3. évad nyitóepizódjában azonnal beindulnak az események, a történet folyamán több hihetetlen új fejlemény kerül napvilágra: Alice Cooper hazatért a titokzatos "farmról", és immár kissé hippis énje – akár az első évad elején – Betty idegein táncol Pollyval karöltve, Hal továbbra is börtönben ül. Joneséknál egyelőre minden rendben van, Jughead és Betty törhetetlen kapcsolatát megerősítette a 2. évad végén elhangzott felkérés, a Serpents King és az újdonsült Serpents Queen hatalmas összhangban dolgoznak a Serpentsek védelme érdekében. Cheryl Blossom újra és újra bebizonyítja, hogy rá mindig lehet számítani; szemrebbenés nélkül lövi szíven a Gullies vezérét, ezzel megmentve Jughead életét.

Hatalmas izgalmakat tartogató első epizóddal robbant be a Riverdale 3. évada! - kidsnews.hu-a gondolkodó tizenévesek magazinja

Szomorú vagyok, hogy újra látnom kell egy egészen korrektül induló sorozat fokozatos lejtmenetét. Na, nem azt mondom, hogy a Riverdale a sorozatkészítés csúcsa, hiszen pontosan tisztában vagyok, vele hogy nem több egy könnyed "guilty plesure" sorozatnál. Ne várjunk tőle sok mindent, hanem kezeljük a helyén. Tini sorozat tiniknek, annak minden jó és rossz oldalával. Mégis, én tartom magam a véleményemhez, hogy az első évad egész jól sikerült, nekem nagyon tetszett, de aztán amit a második évadban műveltek, azzal már nem tudtam mit kezdeni. A második évad által világossá vált, hogy a Riverdale egy olyan úton indult el, ahonnan aztán nincs megállás. Várható volt a további színvonal csökkenés és sajnos ez kétséget kizáróan bekövetkezett, amit nagyon sajnálok, mert azért bíztam benne, hogy valami csoda folytán visszatalálnak a készítők és az írók az első évad szellemiségéhez. Ez azonban nem történt meg és a harmadik évadban olyan ostobaságokat és jobb szó híján baromságokat kaptunk, hogy még mindig nehezen akarom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolták.

Sat, 25 Dec 2021 20:58:36 +0000