Eper Szörp Recept / Eper Szörp Recent Article

Az idei év eperben gazdagnak ígérkezik, elfogadható áron sikerült eperhez jussak, így készül belőle néhány finomság. Mindenképpen szerettem volna szörpöt készíteni, de ahhoz szerintem még mindig drága, hogy a gyümölcs felét kidobjam, így született ez a kettős hasznosítás. Az eperszörp nagyon finom lett, sűrű, de kb. hétszeresére hígítva is intenzív eperíze van, a lekvár kicsit gyengébb, mintha a levével együtt főztem volna fel, de még mindig sokkal finomabb a bolti lekvároknál.

Rostos eperszörp recept - Befőzés & Tartósítás

2018. máj 31. Nálunk az eperlekvár fogy a leggyorsabban, különösen azóta, hogy pár éve már én is készítek házit. Az eperlekvár evolúció következő lépcsőfokaként összekapcsoltam az eperlekvár és az eperszörp készítést is, így ugyan azzal a koszolással mind a kettő megvan. Nem voltam rest idén sem, és már szépen sorakoznak a lekvárok a kamraszekrényben. Ha Te még befőzés előtt vagy, akkor megosztom veled a receptet, amely sokkal könnyebb, mint amilyennek gondolná az ember első körben. Attól függően, hogy hígabb, zselésebb állagú vagy sűrűbb lekvár rajongó vagy, mutatok 2 elkészítési módot. A sűrűbb verziónál van az, hogy a léből készül a szörp! Zselés, folyósabb eperlekvár Kisebb adaghoz - kb 5 lekváros üveg - mutatom a mennyiségeket, de ha ennél többet szeretnél egyszerre főzni, akkor az arányokat annak megfelelően tudod növelni. Hozzávalók: 1, 5 kg eper 400g 3:1 befőző cukor (doboz szerint 500g, de nekem az túl édes) 1 citrom leve Elkészítése: Az epret megmosom, összevágom nagyobb darabokra, és beleteszem a cukorral együtt a Kenwood Cooking Chef konyhagépébe.

Új hozzászólás Ahhoz, hogy új bejegyzést készíthess, előbb be kell jelentkezned a fórumon regisztrált felhasználóneveddel és jelszavaddal. Ha még nem regisztáltál, itt megteheted.

Hozzávalók: 1 kg eper (érett, hibátlan gyümölcs) 3 dl forralt és lehűtött víz 1 kávéskanál citromsav 1 késhegynyi tartósítószer 60 dkg cukor 1 cl jó minőségű rum Rostos eperszörp elkészítése: A gyümölcsöt alaposan átválogatjuk. A hibás, sérült, kevésbé érett eperszemeket eltávolítjuk, majd annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi és kb. 10 percig ázni hagyjuk. Ezután az epret átszedjük egy szűrőkanállal egy másik edénybe, majd ismét vizet öntünk rá. Ezt az áztatást és vízcserét addig ismételjük, amíg homok vagy egyéb szennyeződés található az edény alján. Ezután a gyümölcs csumáját leszedjük, és egy szűrőben lecsepegtetjük, majd turmixgépben pépesre zúzzuk. Az eperpéphez hozzáadjuk a forralt és lehűtött vizet, a citromsavat, a tartósítószert és az egészet jó alaposan összekeverjük, majd lefedve 12 órára a hűtőbe tesszük. Másnap a pépet egy szűrőn átpasszírozzuk, így a nagyobb daraboktól és epermagoktól megszabadulunk. Hozzáadjuk a cukrot és jó alaposan összekeverjük, majd néhány óra múlva, miután a cukor teljesen feloldódott belekeverjük a rumot is.

Ezután az eperszörpöt az előzőleg már előkészített üvegbe töltjük. Az üvegeket jó alaposan, légmentesen lezárjuk, majd sötét, hűvös helyre tesszük, és fogyasztásig ott tároljuk.

Eper szörp recent article

15 percig keverem 90 fokon, hogy az eper összeessen. Hozzáadom a citrom levét, és 120 fokon 10 percig főzőm, folyamatos keverés mellett. Ha már jól összerottyant, akkor további 45 percig hagyom főni 105 fokon, 1-es keverő fokozat mellett. Ha kész, üvegekbe teszem. A kíváncsi vagy, hogy a gyakorlatban ez hogy néz ki, kukkants bele a videómba, amelyben még egy epres süti receptet is mutatok: Eperszörp + eperlekvár kombó Ez egy kicsit hosszadalmasabb folyamat és több edényre is lesz hozzá szükséged, de megéri! 2 kg eper 1, 6 kg barna cukor 1, 5 citrom leve 2 kk nátrium-benzonát 2 kg eperhez hozzáteszek 30 dkg cukrot, kézzel jól összenyomkodom, majd legalább 2 órára félreteszem, hogy az eper levet eresszen. Előveszem a robotgép tálját, és egy szűrő segítségével szétválasztom a levet és húst. Először a léből készül szörp, méghozzá 80 dkg cukor és 1 citrom levének hozzáadásával. 110 fokon 10 perc alatt, és folyamatos keverés mellett felfőzöm, majd további 20 percig főzöm 100 fokon, amíg a megkeletkezett hab szépen el tűnik róla.

Ha már az összes üveg kihűlt, érdemes alaposan megmosni, hiszen óhatatlanul is mellécsorog egy kis ragacsos lé, aztán szépen sorba elteszem alkalmasabb időre. Az eperlekvár így szépen eláll, de félősebbek tehetnek bele egy kevés nátrium-benzoátot a biztonság kedvéért. A mennyiségek pedig nekem a következők voltak-lettek természetesen csak körülbelül: 2, 5 kg eper + 1 kg cukor + 1 tasak Jam fix = 2 x 7, 2 dl szörp + 4 x 3 dl lekvár. Aki persze a szörpöt édesebben szereti, akkor tehet bele több cukrot, aki pedig savanyúbban, az egy pici citromsavat. Mert ugye tudjuk: Ízlések és pofonok... Jó munkát, jó étvágyat kívánok! Feltöltötte: Adrienn. Köszönet érte. Töltsd fel Te is kreatív- és játékötleteidet, receptjeidet, hogy mi is kipróbálhassuk! Kapcsolódó cégek, termékek, szolgáltatások Moonshine MFG Hungary - Moonshine longboardok forgalmazója 4D ultrahang - CsodaBent 3D/4D Magzati Ultrahang Stúdió - 4d ultrahang vizsgálatok, babamozi, magzati ultrahang, 4d uh, Nyírba-firka fabrika műhely - kreatív foglalkozás Ezt a bejegyzést még nem kommentálta senki.

A végén adok hozzá 1 kávéskanál nátrium-benzonátot, hogy elálljon tovább. Ha 2 héten belül elfogyasztjátok a szörpöt, akkor hűtőben addig nem lesz baj, és kész, még forrón üvegekbe töltjük és megvárjuk, hogy kihűljön, aztán már készülhet is a finom szörp! A maradék húst 40 dkg cukorral az első módszer szerint elkészítek, és a végén ehhez is mehet a tartósítószer, ha nem fogyasztjátok el pár héten belül. Ezek is érdekelhetnek: Epermánia: ezért vegyél most epret! Epres spenótsaláta nem csak ínyenceknek! Sütés nélküli eper torta Anyák napjára Mazsolás túrógombóc juharszirupos eperöntettel Smarta konyhájából

Youtube

2020-05-10 23:29:51 - Eper lekvár és eper szörp recept egyben Hozzávalók: Friss eper, cukor, zselésítő szer. Az elkészítés menete: Az epreket alaposan megmossuk, és a szárakat eltávolítjuk. Az epren található hibás részeket kivágjuk. A megmosott epreket lábasba tesszük, és a gyümölcs súlyához képest 40%-nak megfelelő cukrot adunk hozzá. Összetörjük az epreket - én krumplinyomóval szoktam, de nem teljesen pépesre, csak a szemeket kenyérre tehető nagyságú darabokra nyomkodom. Közepes lángon főzni kezdem. Ha már forr, és túl sok leve lenne, akkor a levéből egy kicsit leszűrök - nagy szűrőt nyomok a rotyogó masszába, és a szűrőből kanalazom ki a szörpöt, amit azonnal steril üvegbe teszek, lezárom és fejjel lefordítva hagyom kihűlni. Ez idő alatt az összetört eperszemek is megfőnek, lassan kész a lekvárom. A zselésítő anyagot ici-pici vízben feloldom, és a megmaradt epermasszához öntöm. 1-3 percig hagyom rotyogni, természetesen állandó kevergetés mellett, majd elzárom a tűzet az edény alatt, és az eperlekvárt kis üvegekbe szedem, és azokat is jól lezárva fejjel lefelé hagyom kihűlni.

  • Zene letöltés flvto
  • Maty-ér – Szeged Ma – tények és vélemények
  • Kinyitható JYSK kanapé ingyen elvihető - Ülőgarnitúrák, kanapék - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu
  • Eper szörp recept video
  • Eper szörp recept pizza
  • Eper szörp recept na
  • Eper szörp reception
  • Eper szörp recept mini
  • Eper szörp receptions

Keress receptre vagy hozzávalóra Hozzávalók 1 kg eper 5 dl víz 60 dkg cukor 1 ek citromlé Elkészítés A megmosott, megtisztított epret felaprítjuk, és a vízzel felforraljuk. 3 percig főzzük, majd a tűzről levesszük, és 10 percig állni hagyjuk. Ezután ritka szövésű vászonkendőn át lecsöpögtetjük. Az így kapott kb. 1 liternyi eperlevet a cukorral és a citromlével kevergetve felforraljuk, habját leszedjük, majd forrón kis, sterilizált üvegekbe töltjük és lezárjuk. Hideg, sötét helyen kb. 6 hónapig eláll. Ha felbontottuk, hűtőszekrényben kell tartani. EPERLEKVÁR>>> GYÖMBÉRES EPERSZÓSZ>>> Kinyomtatom Szakácskönyvbe Értékelem Elküldöm Ezek is érdekelhetnek Hozzászólások Ajánlatok Friss receptjeink Hasonló Receptek X Próbáld ki az alábbiakat!

Sat, 25 Dec 2021 21:42:28 +0000