Krisztus Király Vasárnapja 2017 | Krisztus Király Vasárnapja 2010 Relatif

  1. Krisztus király vasárnapja 2012 relatif
  2. 2016. november 20., Krisztus király vasárnapja – Vasárnapi Evangéliumok
  3. Krisztus Király vasárnapja 2018 | Egek Királynéja

Az ítélet alapja, hogy hogyan voltam jelen az emberi közösségben, hogyan figyeltem a másik, a mellettem élő emberre. Felfedezni a rászoruló embert azt jelenti, hogy kapcsolatom van vele, bizalmába fogadott. Kevésnek gondolom a kéregetőnek odavetett pár forintot. Törődnöm kell a mellettem élővel! Mindennek viszont az alapja az Istennel való kapcsolat. Ha csak futtában mormolom el az imámat, ha csak éppen hogy itt vagyok a templomban, de gondolataim már messze járnak, akkor emberi kapcsolataim is ilyenek lesznek. Ha nem adok időt Istennek, akkor a másik embernek se fogok tudni minőségi időt adni. Ha nem tudok kicsit lelassítani, elhallgatni Isten jelenlétében, akkor a másik emberre se fogok tudni odafigyelni. Akkor a másik emberben nem fogom meglátni a Királyok Királyát! Krisztus uralmának végső megjelenési formája az ítélet lesz. Ezért fog mindenkit megítélni az idők végén. Krisztus jutalmaz és büntet. Arról fogunk mindannyian számot adni, hogy vajon gyakoroltuk e a szeretetet. Az új égen és új földön az egymás iránti szeretet lesz az életforma, nem a hatalomtól való rettegés.

Krisztus király vasárnapja 2012 relatif

2018. november 25. Ma Krisztus Király vasárnapja van. Ezzel a vasárnappal lezárul az egyházi év, s jövő vasárnap már advent 1. vasárnapja lesz, jövő hétvégén az otthonról elhozott adventi koszorúkat megszenteljük a szentmise kezdetén. Egyházi kötelezettségeinknek az egyházi adó befizetésével december 10-ig tehetünk eleget, ezt követően nem tudunk egyházi adó befizetést elfogadni. A múlt vasárnapi perselypénzt, amelyet a Karitász javára adtatok, már továbbítottam a Püspöki Hivatalnak, az Ő nevükben is köszönöm! December 8-án, szombaton Pitti Katalinművésznő adventi-karácsonyváró koncertet ad a Székesegyházban a Martinus Exclusive koncertek keretében. Jegyek 2. 500 ft-os áron a Püspöki Palotában kialakított Látogatóközpontban vásárolhatók keddtől szombatig 9 és délután 5 között! Kezdődik az advent, s az hat éve bevezetett kedves szép szokást szeretnénk folytatni, a Szent Család képe végig vonulna a falun december 1-től 24-ig, Szállást keres a Szent Család mottóval, egy-egy napra befogadhatjuk a Szent Család képét, s esténként összegyűlhet a család, s köszöntheti a Szent Családot, s másnap a listán szereplő családnak kellene tovább adni a képet.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

2016. november 20., Krisztus király vasárnapja – Vasárnapi Evangéliumok

A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre. " De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak.

A szokásos táblázatba (kenyér, rávalók, takarítás stb. ) a vasárnap délelőtti szentmiséken Angyal Zsuzsánál, illetve a reggeliken lehet feliratkozni. "Az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét. " Előre hirdetjük, hogy december 16-án, szombaton délelőtt takarítjuk a templomot.

  • Krisztus Király vasárnapja 2017. november 26. – Kapisztrán Szent János Templom
  • 2018. november 25., Krisztus Király vasárnapja | Mindszenti Plébánia
  • Krisztus király vasárnapja 2012.html
  • Krisztus Király vasárnapja | Mindenszentek Plébánia, Jászfényszaru
  • Mit üzen Krisztus Király vasárnapja? – 777

Krisztus Király vasárnapja 2018 | Egek Királynéja

CHRISTUS VINCIT, CHRISTUS REGNAT, CHRISTUS IMPERAT! Krisztus királyságának ünnepe (advent előtti utolsó vasárnap) E liturgikus ünnep tárgya Krisztus legfőbb uralma minden teremtmény felett. A korunkban az emberiségre különös súllyal nehezedő nyomorúságnak oka voltaképpen a népek elpártolása Krisztustól. Krisztus uralmát ismét be kell vezetni az állami és társadalmi életbe. Ezt a célt szolgálja ez az esztendőnként visszatérő ünnepnap, amely mind a feljebbvalóknak, mind az alattvalóknak hathatósan hirdeti Krisztusnak az emberek és dolgok felett való fölséges és föltétlen uralmát. Fő ünnep, és XI. Piusz pápa vezette be az 1925-ös szentévben december 11-én Quas Primas című enciklikájában. A pápa elhatározásának háttere, hogy ebben az időben erősödni látta az ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméit és ezt a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyeként értékelte. Eredetileg a Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap tartották, a II. vatikáni zsinat után, 1969-ben került az advent előtti utolsó vasárnapra.

A himnusz az első strófájában Krisztusnak a teremtésben való részvételét magasztalja: minden benne, általa és érte lett teremtve, az egész világ benne létezik. A második versszak a megváltás rendjében fejti ki Jézus egyedülvaló jelentőségét azzal, hogy rámutat: mindent visszavezetett az Atyához, egyetemes békességet szerezve. Ez a szemléletmód szinte misztikus magasságokba emelkedve szól Jézus uralmának titkáról. Idén december 02-án veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A Jézus születésének ünnepére való várakozást a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek mellett a kifejezetten csak erre az időre jellemző katolikus szertartások és szokások is segítik. Az adventi készület hagyománya a 4. századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. A következő században ez a várakozás átalakult: már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek lelkileg a keresztények az ünnepet megelőző hat héten keresztül, ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

Sat, 25 Dec 2021 17:41:21 +0000